2013. február 18., hétfő

2013. 02. 16.

Hiába...
Ezen a télen nagyon rákaptam a leses fotózásra...tetszik, hogy a körülmények nagy részét én határozom meg...eltervezem, hogy mit akarok és az esetek döntő többségében ki is tudom vitelezni...
Na igen, egy aprócska bökkenő azért mindig akad...
Így volt ez a csontollúval is...elég sokat láttam belőlük ezen a télen és folyamatosan agyaltam valamiféle csalizási technikán, de nem jutottam közelebb a megoldáshoz.
Nem állt össze a kép és nem állt össze a hozzá vezető út sem...DE  EZ JÓ...olyankor születnek a legédesebb fotók, amikor az alany nem adja könnyen a "bőrét"...
Arra jutottam, hogy cserkelve fogok a közelükbe jutni, ami a tél folyamán sikerült is, de nem tudtam a kívánt hatást elérni...még mindig "csak" egy szokványos csonttollú-fotó "nézett" rám a monitorról...
Lágy, napsütéses idő fogadott a dűlőúton...olyan hívogató idő volt...nem akaródzott beülni a sötét lesbe...lassan lépdeltem, legalább az úton élvezzem ezt a mesebeli időt...
Ismerős madárhangot hoz a szél felém...nem gyakori, de már nagyon ismerős..csonttollúak...
Kiszáradt cseresznyés tetejében pihennek úgy tízen...megállok, nézem őket, gondolkozok mit tehetnék...

Nagyon nyugodtak voltak... időről időre lereppentek és vissza...akkor jöttem rá, hogy inni járnak egy pocsolyába...ledobtam a motyót, gyorsan összeraktam a telét+2x-ezőt és máris kúsztam a víz irányába.

A madarak és köztem volt egy halom föld, így fedezékem is volt...bevackoltam magam és vártam...
Szomjasak lehettek, mert többször lejöttek inni én meg kedvemre komponálhattam...10 perc fotózás után úgy döntöttek, irány a messzi észak...de azért pár momentumot az életükből a memóriakártyán hagytak...annak ellenére, hogy nem vittem túlzásba a tervezést:)

Innentől kezdve már nem foglalkoztatott a les, kimentem, szétnéztem, beültem, de elvesztette a varázsát, legalábbis aznapra...nem is volt semmi mozgás, az énekesek eltűntek, a fakopi fél percre állt csak meg és az ölyvek is messziről kémlelték a zsigert...ma csak a csonttollúaké lehetett a főszerep...






2013. február 10., vasárnap

2013. 02. 10.

Február...
Szeretem ezt a hónapot...nagyon szeszélyes tud lenni ilyenkor az időjárás...
Most éppen sarki arcát mutatta a természet...-4 fok.... metsző szél hordja arcomba a jégkristályokat, de tudom hová tartok.
Az őzek ilyenkor az erdőfoltok szélvédett oldalán pihennek és táplálkoznak...nem kell sokat sasolnom, mert már látom is a rudli pár tagját a tölgyes szélén csipegetni...
A szelem és a takarásom sem valami fényes, de azért nem lehetetlen megközelíteni őket....
Lassan mozgok, a szél nagyokat billent rajtam...de végre elérem a fákat.
Isteni a 600 mm ilyenkor...
Fától fáig lépdelek, de a szél nagyon nincs velem...a vezér-suta megneszeli jelenlétem és inkább elvezeti a rudlit egy másik szélvédett nádas felé...

Nem csüggedek, mert kifejezetten szeretem az ilyen embert próbáló időt. A hóesés továbbra is vízszintesen érkezik az arcomba...üres a határ....vagyis dehogy üres, inkább emberektől mentes:)
Lassan beérem az őzeket...látszik, hogy nincs ínyükre ez a nagy szél és a sok hó...

Amíg lesem őket jól elszórakoztat egy csapat Tengelic, ahogy apró magvakat bogarásznak a gazosból..szívós kismadarak!
Mozgó árny tűnik fel a távolban...alig látom a hóviharban, de kanyargós járásáról rögtön felismerem...róka keresgél a vetésen...
Ő is keményen dacol az idővel, de valamiért annyira illik ebbe a tájba...
Rácincogok...
Messze van és nagyon fütyül a szél, de a rudi mégis elindul felém...éhes lehet, ha nem is hezitál a váratlan lehetőség miatt...párat még nyekergek pocok hangon és a ravaszdi közeledik...

 Érzem, hogy összejöhet az a fotó, amilyet már régen szeretnék a vörösingesről...pont ilyen idő szükséges hozzá és egy szép kanróka...már csak a körítéshez kellett némi szerencse...
Úgy látszik ma őkelme is akarta, hogy kimerevítsek egy pillanatot az életéből...úgy, ahogy én szeretném...hát íme:
Nem jött közelebb, de nem is lett volna jó...inkább az őzek irányába fordult...azt gondoltam, hogy elzavarja a patásokat, de azok hidegvérrel végignézték, ahogy elvonul tőlük 10 méterre...
Hazafelé azon filóztam, hogy a különleges február mindig tartogat nekem valami meglepetést...
Visszagondolva az elmúlt négy évre, minden februárban született olyan fotóm, amire már rég készültem...úgy tűnik ez az én hónapom:)
A végére maradt pár őz.... egy kicsit másképpen...remélem ezekről a fotókról visszaköszön a mai nap hangulata...nagyon ilyen volt...